Örökségből származó régi tusrajz Berény szignóval. Utána néztem a szignónak ide másoltam az esetleges készítőjének életrajzát, de sajnos nem tudom, hogy ezt valóban ő készítette.
Ezért tettem 1 Ft-ra, hogy a Kedves Vevő döntse el neki mennyit ér. Szignó jobbra lent.
Kérem a fentiek tudatában licitáljanak. méret kerettel: 36x28 cm belméret: 20x13 cm
Write if you have questions. I will answer.
Wenn Sie Fragen, schreiben, werde ich antworten.
Berény Róbert a magyar, avantgárd mozgalom jeles képviselője. Tanulmányait 1904-benZemplényi Tivadar Mintarajziskolájában. 1905-ben Párizsba került, ahol a Julian Akadémia növendéke lett. Kint tartózkodása alatt, Matisse és Cézanne művészetének hatása alá került. A kortárs művészeti stílus irányzatokat tanulmányozta, művelte, a magyar VadakHazatérte után, a Nyugatban publikált. Festészetére ekkor már az expresszionizmus és a kubizmus volt jellemző. 1909-ben tagja lett a később Nyolcak néven ismertté vált avantgárd csoportnak. Tevékeny szerepet vállalt a Tanácsköztársaság ideje alatt, a Művészeti Direktórium festő szakosztályának vezetője lett. Plakátokat tervezett, ekkor született legismertebb plakátja, a Fegyverbe! Fegyverbe! című. 1919 után emigrált Németországba, Berlinben élt 1926-ig. kezdte, közé tartozott.
Az 1930-as években stílusa közeledett a nagybányai művésztelepi tradíciókhoz, nagy hatással volt rá Ferenczy Károly és Bernáth Aurél művészete, bekacsolódik a Gresham-kör munkájába. 1934-től ideje nagy részét Zebegényben töltötte. A festészeten és plakát tervezésen kívül jelentős a grafikai munkássága is. Grafikáin nagyrészt, vöröskrétát, diófa pácot, hígított tust, alkalmazott, így egyediek lettek, nem kedvelte a sokszorosított grafikákat. 1948-ban a Képzőművészeti Főiskola tanárává nevezték ki. Művei leginkább csendéletek, aktok és portrék.
Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Az aukció vége: 2011-05-29 21:25
. Figyelem!! Berény R. Gondolkodó c. tusrajz!!!!! - Jelenlegi ára: 20 000 Ft
Fontos
-
A könyv jó állapotú, 127 fotót tartalmaz. Megjelent 5150 példányban. Jelenlegi ára: 1 Ft Az aukció vége: 2012-01-05 09:29 . Vall...
-
CHANEL CHANCE EAU TENDRE 100ml női parfüm PARFÜMJEINK NAGYKERESKEDÉSBŐL VANNAK, NEM SILÁNY FM VÁLTOZATOK, AMIRE GARANCIÁT IS ADUNK. TÖBB SZ...
-
Szia! Ebben az aukcióban MOL pontokra licitálsz. : ) A gyűjtőfüzetbe 15 db matrica van beragasztva. Babyliss és Artdeco termékekre válthato...
-
DITEC LAB 20 tipusú. Jelenlegi ára: 4 000 Ft Az aukció vége: 2011-07-16 12:58 . Garázskapuhoz infrared pfotocell 30m - Jelenlegi ára: 4 00...
-
Eladó Estée Lauder Estée Super Eau de Parfüm spray 60 ml! Doboza nincs meg: -( Eredeti!!! Jelenlegi ára: 6 000 Ft Az aukció vége: 2012-01-...
-
925-ös Sterling Ezüst kulcstartó. Bárkinek egy kedves ajándék lehet. 2, 67 gramm 36x17 mm Sima postával is elküldöm, de csak a Kedves Vevő ...
-
Termék információk Billentyűzet Siemens C55 gyári típusú Kiváló minőségű utángyártott termék Kompatibilis készülékek: BenQ-Si...
-
Női bőr öv, sötétkék, aranyszínű, elegáns csat, velúr bevonat. Nem használt, újszerű. Jelenlegi ára: 900 Ft Az aukció vége: 2011-06-0...
-
Tartalom: eredeti dvd film bontatlanul Magyar szinkronnal és felirattal Amikor az Amerikai Egyesült Államok elnöke mindössze két héttel a ...
-
Eladó Master Labyrinth társasjáték hiánytalan állapotban!!! Magyar játékszabállyal!!! Jelenlegi ára: 2 500 Ft Az aukció vége: 2011-12-03 1...